egynegyed

Az egyik legnagyobb kérdés, bármilyen kapcsolatról legyen is szó. A feltétel nélküli bizalom képessége egy velünk született adottság, hiszen feltétel nélkül bízunk a szüleinkben és ők is bennünk. Eleinte, amíg nem tapasztaljuk meg az ellenkezőjét, feltétel nélkül megbízunk bárkiben. És ez egy nagyon szép,  és ideális világ is lenne, de sajnos ahogy ez a képesség velünk született, úgy az önzés is, mely a legtöbb esetben felülkerekedik bármilyen kapcsolaton.

Életünk hajnalán még csak meg-meg tapasztaljuk a bizalmatlanság és az önzés tulajdonságát - nem adom oda a kisautóm/barbim/könyvem, nem másolhatsz rólam a dogánál, megmondalak, hogy cigiztél/ittál/lógtál/...

És mind ezt miért? Az Önzésért, ha én beköpöm lehet nekem jó lesz, ha zsarolom, akkor is jó lesz. Persze szüleink és tanáraink folyamatosan igyekeznek, hogy ezen tulajdonságunkat a felnőtt korba lépve elhagyjuk. De sajnos a személyes tapasztalatok alapján - bármennyire is igyekeztem hinni az emberekben - azt kell mondjam, hogy felnőttként még veszélyesebb a bizalom kérdése.

Alapvetően megbízom a főnökömben, a kollégáimban, a barátaimban és persze a barátomban. Ja, nem utolsó sorban a szüleimben, de feléjük a feltétel nélküli bizalom nem is lehet kérdéses. 

Na de a többiek? Sajnos megtapasztaltam, hogy nem szabad bízni. Az önző világunkban mindenki csak a saját érdekeit fogja nézni, lehet akár főnök vagy kolléga, barát, barátnő, vagy az éppen aktuális "életed párja", valaki valahol csúnyán be fogja bizonyítani, hogy nem éri meg a bizalmat csak úgy osztogatni.

De hogyan is döntsük el, hogy kiben bízzunk?

"Ne bízz senkiben" - hangzik el az egyik, népszerű sci-fi sorozatban. Akár e szerint is lehetne élni, de akkor annak nem sok értelme. Hiszen e nélkül semmilyen emberi kapcsolatot nem lehet felépíteni. És mivel szükségünk van mások bizalmára, úgy ahogy nekik is a mi bizalmunkra, meg kell tanulni felismerni, hogy kiben lehet és kiben nem megbízni.

Ez a képesség egyesekben gyárilag megvan, másoknak tanulnia és tapasztalnia kell.

De szerencsére utóbbi az, ami mindig előre visz minket, ami által jobbak és többek leszünk, ami által a végén elmondhatjuk majd, hogy igazán teljes életet éltünk.

Azonban az idáig vezető út hosszú és nehéz, garantált a sok csalódás és a bizalom vesztés, de  ilyenkor jusson az is eszünkben, hogy ez egyszer bizonyosan jobb lesz :).

Ami nem öl meg, az megerősít. Ezzel a felfogással lettem az, aki most vagyok. Hogy hogyan váltam ilyené, az szerencsére sok bejegyzést fog még eredményezni, de most inkább in medias res:

Van egy "saját" lakásom, amit többé kevésbé szeretek. Nem az én érdemem, szóval panaszra nem lehet okom, de van min változtatni.

Van egy remek munkám. Megadja azt, amit mindig is csinálni szerettem volna. Bár a jó pénzért igenis meg kell is dolgozni, de nem bánom, mert végre azt csinálhatom, amit szeretek.

Vannak barátaim. Igaz barátaim, szerencsére. Pedig az elmúlt pár hónapban sokakról bebizonyosodott, hogy akiket évekig annak hittem koránt sem azok. Bár java részt én csináltam magamnak a hülyeséget, még is beigazolódott a nagy becsű mondás: az igaz barát bajban ismerszik meg.

Így végig nézve nem is olyan vészes az élet. Lakás, munka, barátok. De valami még is hiányzik.

A terv!

Nincs terv. Pedig én jól kidolgozott tervek alapján szeretem élni az életem. Ami volt terv, az füstbe bent, és új helyette még nem született. Eddig mindig a terveim szerint éltem, előre kitűzött célok alapján, melyekre X időt adtam. Éveken át tervben volt, hogy ennyi idősen minimum feleség és terhes leszek, na ez most csúszott ez jó pár évet. Mert hogy is akarjak én családot, hogy ha az "otthonos" lakásom éppen hogy két embernek alkalmas és stb... . És persze ott a másik örök álom, egy Tigra. Minden évben az 5 éves tervem része. Már 3 éve tolom ki mindig egy évvel, de egyszer csak meglesz. (Tigrában gyerekülés? :D )

Terveimmel ellentétben sikerült úgy alakítani az életem, hogy nappalom és éjjelem a munkáról szól, melyet igyekszek némi kikapcsolódással oldani. De sajnos a barátokkal való beszélgetés és bulizás nem pótolhatja a régi terveket.

Újak kellenének, de régiek még megvannak. És reménykedve a régiekben, nem tűzök ki újakat. De meddig reménykedhetek a régi terveimben?

Érdekes egy életkor az enyém, szerintem. Mindenki mást mond, hogy ennyi idősen épp mit kéne tennem. Van aki szerint már gyereket kéne nevelnem, van aki szerint ezzel még bőven ráérek. A saját korosztályomban is megoszlanak a vélemények.

Van akinek már gyereke van, például az én drága BFF-emnek, pedig egyáltalán nem volt tervben, de ember tervez, Isten végez, méghozzá milyen szépen :) hiszen egy kis szépség anyukája lett, nem is olyan régen (óóó... pedig csak pár éve volt, hogy háztartási tanácsot kért telefonos segítséggel tőlem). És van olyan, aki gyereket szeretne, de nem jön össze, és akadnak olyanok is, akiknél a kinek hite szerinti felsőbb hatalom még nem tervezte.

A karrierista az érem másik oldala. Diploma, munka, egzisztencia, hogy aztán legyen majd miből felnevelni a gyereket.

Na ez egy realista meglátás, amit osztok én is. Csak az a gond, hogy ha ezt kergetem, akkor ki tudja, hogy többi mikor lesz meg.

Hiszen: jó munka-több pénz-nagyobb igények, ami szintén több pénz. Na akkor kezdjük az elejéről: még több munka-még több pénz a nagyobb igényekre-na de ha már erre telik, akkor csak kicsit még megtoldani és máris még többre telik. Ördögi kör ez.

Hiszen mindig csak a következő álmunkat kergetjük. Kell egy jogsi, kell egy kocsi, kéne egy saját lakás, kéne menni nyaralni, stb... És csak kergetjük álmaink életét, amit vagy elérünk, vagy nem.

De biztos, hogy ez lenne álmaink élete?

Kocsi, lakás, nyaralás? Könnyű rámondani, hogy persze, hiszen ki akarna két gyerekkel tömegközlekedni, albiról albira járni, Balatonon hűtőtáskás nyaralást tartani? Senki.

De sajnos nem kergethetjük örökké az álmainkat, úgy is mindig több lesz.

Akkor legyen inkább Carpe diem? Óó igen, pillanatnyi megoldás, mely szinte tökéletes, ha elviseljük a következményeket...

Persze mindenkinek más az álma.

Én régóta dédelgetem a saját álmom, amit egyszer biztosan elérek. Határozott elképzelések, melyek azért annyira rugalmasak, hogy alkalmazkodjanak az adott helyzetekhez. Bár sokszor tolódnak, 5 éve teljesen máshogy képzeltem az életem, és biztos, hogy 5 év múlva is más lesz, mint amit most képzelek. De ezek az álmok azok, amik erőt adnak a mindennapokra.

Illetve már pár hete, de egy évig még jó lesz ez :). Többször is kitaláltam, hogy kell nekem egy blog, de csak most sikerült rászánni magam, bár időm pont nem, mint a tenger, de néha kell egy kis kikapcsolódás. És ehhez persze pont egy blog a legalkalmasabb, nem mintha nem azzal telnének a mindennapjaim, hogy írok. De, hát az kötött, ez meg nem :) és úgy is meg van mindenről a véleményem. Mert ugyan miért ne lenne?

Hiszen pont egy negyed évszázados vagyok.

Volt arra példa, hogy munkahelyről azért néztek ki, mert fiatal vagyok, és egyedül lakom. Mert persze ez érdekel mindenkit: Hol laksz? Kivel? Egyedül? (igen: ááá, elkényeztetett picsa, miazhogynekilakásavan?? / nem: még mindig a szüleiddel laksz??? bezzegamikorénvoltam... / nem 2: párral: variációk saját lakásra, szülőknél lakásra, albira, stb...) Vagyis marad a van sapka-nincs sapka dilemmája. És persze kaptam már meg a "szemtelenül fiatal vagy" jelzőt is, ami jogos is lehetne, de miért? Hiszen az Ő idejükben már, az én koromban gyerek volt. ... és a többi. A sok előítélet és egyéb nehézségek árán viszont felnyílt a kis csipám. Hittem én már főnöknek, sőt volt olyan is akit nyaralni is elvittem... Hát tanulság az lett belőle.

Fizetés emelés, ha megcsinálod? - na ennek már nem dőlök be
Mini nyaralni (kis lazítás egy tó közepén) vinni a főnököt? - na az isiben bejött a nyali, itt csak én szívtam meg, és nem a kollégák által...
STB...

Meglehet, hogy rossz konzekvenciákat vontam le, de mindig is úgy voltam, hogy ami nem öl meg az megerősít. Hát így próbálom én minden napjaimat túlélni, kisebb-nagyobb sikerekkel, napi bosszúságokkal és örömökkel, életigazságokkal és tanulságokkal.

És legnagyobb örömömre élvezem a munkám, fény derült a rejtett tehetségemre, és nem úgy megyek be hétfőn, hogy a pénteket várom :)

Folyt köv.

Egynegyed